- Lilith, nem akarsz beszámolni nekem arról, hogy hol jártatok? - ráncolta szemöldökét.
- Öhm... én csak ,,vadásztam!" Nem tudtam, hogy tilos! - feleselt szemtelenül Lilith, aki láthatóan nem örült, hogy rajtakapták a kis kiruccanásán.
- Neked nem tilos elhagyni a poklot, de Diná-nak igen, és ezt te is pontosan tudtad! Nem lett volna szabad magaddal rángatnod! Remélem sejted a büntetésed!
- Nem...miért, lesz büntetésem!? - a démonnő elégedetlenül húzta a száját, mint aki kissé igazságtalannak is érzi a helyzetét.
- Egy hónapig közmunkára foglak, a halott lelkek börtönében! - vigyorgott Rosier, mint aki roppant elégedett magával, és azzal, hogy hatalmával visszaélve bárkit megbüntethet.
Lilith nem reagált semmit urának szavaira, csak szemét lesütve, állt, mintha tényleg megbánta volna tettét, ám én ezt inkább remek színészi képességeinek tudtam be.
Én fülem, farkam behúzva álltam ott, mint egy rakás szerencsétlenség, aki abban reménykedik, hogy ma kimaradhat a fejmosásból.
- Dina, te gyere velem, mert beszélni akartam veled! Te pedig elmehetsz Lilith, a munkádra!
Fejemet meglepve kaptam föl, mint aki csodálkozik, hogy ezután még szóra méltatják. Hirtelen Lilith-re néztem, aki irigy és dühös pillantásokat vetett rám, mintha én tehetnék róla, hogy nem kaptam megrovást... Nem tudtam mi az a halott lelkek börtöne, de a démonlány arckifejezéséből arra következtettem, hogy nem a legcsodálatosabb hely a világon. Rosier fejével, a szobája felé biccentett, jelezve, hogy kövessem. Nem mertem ellentmondani, így mint egy engedelmes pincsi kutya, a nyomába eredtem. A folyosón álldogáló démonok hirtelen szétszóródtak, és helyet adtak nekünk a közlekedésre. Néhányan összesúgtak a hátunk mögött, és ostoba összeesküvés elméleteket gyártva azt találgatták, vajon mi dolgunk lehet.
A szobába érve, a démonférfi becsukta az ajtót, majd kaján mosollyal az arcán megjegyezte:
- Szép a ruhád!
Én nem tudtam mit mondani erre a meglehetősen zavarba ejtő észrevételére, így csak idegesen húzkodni kezdtem lefelé a szoknyámat, ő pedig gúnyosan mosolygott továbbra is, majd ezt is hozzátette:
- Ne aggódj, ez errefelé divatos, és nem erkölcstelen!
- Lehet, csak nekem még szoknom kell ezt az egészet... - feleltem, még mindig zavartan.
- Ülj le kérlek! Kérsz valamit inni?
Gyorsan ledobtam magam a bársony kanapéra, és értetlenül néztem a férfire, aki a bárpult előtt állva, valami furcsa italt kevert magunknak.
- Rosier úr, miféle munkát akart rám bízni? - kérdeztem kíváncsian, mert fogalmam sem volt arról, hogy engem mire tudna ,,felhasználni"?
- Óh, emiatt ne fájjon a fejed! Megígérem testhez álló dolgod lesz, amiben tapasztalatod is jócskán van, úgy gondolom - mézes-mázos hangja most még kedvesebben csengett, mintha a munka sokkal inkább egy nehezen teljesíthető szívesség volna, amire csak hízelgéssel vehet rá...
- És mikor tudhatom meg, hogy miről van szó?
- Milyen türelmetlen vagy... Ha itt lesz az ideje, hidd el, elmondom, most viszont igyál! - válaszolt kitérően, majd a kezembe nyomott egy furcsa formájú poharat, melyben egy még furcsább színű lötty úszkált.
Zöldes színe elrettentett a jóízű kortyolgatástól, de az illendőség szabályaiból kiindulva elkezdtem inni, miközben azt próbáltam kitalálni vajon mit is vár tőlem, ez az ambiciózus démon, akinek már most akkora hatalma van, mint nekem soha... És ő mégis tőlem vár segítséget valamiben... De vajon miben? Mi lehet az a dolog, amiben rám szorul...
Ő is csatlakozott hozzám, és már-már kellemetlenül legeltette rajtam a szemét, végül pedig csak azt vettem észre, hogy egészen élvezem forró pillantásait a bőrömön. Amint észrevette, hogy nem zavar annyira a hosszadalmas bámulás, széles mosolyra kerekítette száját, mintha most elégedett lenne magával...
Mindig tudta mit kell reagálni, és szinte azt is tudta, hogy mire gondolok. Le mertem volna fogadni, hogy ebben a pillanatban is az agyamban vájkál, és arra próbál rájönni, hogy mi a véleményem róla, vagy hogy esetleg lenne-e esélye nálam... Ám ezt aligha találhatta volna meg odabent, mivel még én magam sem tudtam a választ erre a nem túl komplikált kérdésre. Mikor idejöttem megfogadtam, hogy senkit sem engedek közel a szívemhez, erre tessék...azt próbálom eldönteni, hogy tetszik-e nekem egy démon, aki ráadásul nem akárki...hanem a király!
Te jó ég! Nem lehetek ilyen naiv! - figyelmeztettem magamat, mielőtt belebonyolódok egy olyan ügybe, ami túl nagy falat nekem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése