A liftbe állva néztem ahogy elhaladunk pár emberi csont mellett. Ahogy megállt a csőlift elindultunk egy igen hosszú folyosón. Ajtók és lépcsők követték egymást mígnem egy nagy kapuhoz nem értünk. Nem tudom milyen mélyen lehettünk, de az meglepett, hogy a vaskaputól jobbra hihetetlen fény áradt, mintha egy nagy üvegablak lenne a pokol mélyén. Értetlenül néztem a nagy fényáradatot. Dylan hangja rántott vissza a valóságba.
-Sok lényt, na meg persze lelket nem tudtunk elhelyezni emellé a cella mellé, vagy a közelébe. Nem bírnák ki a sok jóság és fény mellett, illetve a virágok illata is orrfacsaró. Ez a legelhagyatottabb hely és talán a legveszélytelenebb is, már akinek, de te nem tartozol közéjük. Téged imádni fog. Menj - mondta kedvesen, de én meg se mozdultam.
Dylan finoman megtolt amitől rögtön felébredtem. Lassan beléptem. Valami kattant mögöttem. A zár volt az.
-Nem jössz? - kérdeztem félénken.
-Nem, de hidd el, nem lesz semmi baj - a fiú bátorítóan mosolygott - Nincs félnivalód. Itt a kulcs- dobott be nekem egy apró fémdarabot.
-Kösz - morogtam alig halhatóan. Benéztem a cellaajtaján lévő kis ablakon de a hirtelen fény elvakított. Nem tehettem mást a kulcsot a zárba téve elforgattam. Az ajtót jól meg kellett tolni, de végül kinyílt.
Belépve virágok illata csapott meg, a cellában lámpák világítottak, de olyan természetesnek hatott a fényük mintha egy nagy ablak lenne itt valahol. Egy gyönyörű krémszínű kanapé volt elhelyezve a szoba egyik sarkában, de ezt csak akkor láttam meg mikor beljebb léptem, ugyanis egy boltív választotta el a két helységet egymástól. Volt ott még egy ajtó ami valószínűleg egy fürdőszobába vezetett. Rengeteg növény kúszott fel a falakon, birtokba vették a csillárokat, tulipánok és más számomra ismeretlen virágok mindenfelé lerakva. De a meglepetés csak ekkor jött. Egy csodaszép szőke angyalt véltem felfedezni egy antik szőnyegen ülve. Fehér ruhát viselt ami meglepő módon teljesen tiszta volt.
- Szia - köszöntem neki félénken. Többet nem tudtam kinyögni.
- Oh, szia. Bocsánat nem szoktak látogatóim lenni, a kaját is csak azon a kis lyukon adják be - mutatott a bejárati ajtón lévő apró reteszre - Mi szél hozott? Látom te is angyal vagy. Isten hozott az otthonomban. Tudom nem a legjobb de ennél többet nem tudtam kihozni belőle.
- Hát... Fogalmam sincs mit keresek itt. Vagy, hogy meddig leszek itt.
- Aha, velem is ez volt. Aztán egy éve itt roskadok. Az az érzésem nem jutok már többet ki innen főleg, hogy Rosier pont most kapta meg a nagy erejű nyakláncot.
- Mi köze van ehhez hozzád? Nem nálad van, az az volt.
- Nem, de csak én tudom használni. Vagyis majdnem. Van pár angyal aki ért hozzá. És megbízható.
- Sajnálom - motyogtam halkan.
- Ne sajnáld, nem a te hibád.
- De én hagytam el! Vagyis tőlem lopták el! Mindent elrontottam, mindent! - zokogtam.
Hirtelen nem is tudott mit mondani.
- Ne szomorkodj, majd visszaszerezzük - simogatta a hajam, de nem nyugtatott meg túlzottan.
Még egy kicsit vigasztalt amitől némiképp jobban éreztem magam.
Már hárman akartuk megkeresni a nyakéket, bár így sem voltunk valami sokan, főleg, hogy az egyikünk a börtönben ül, a másikunk már beilleszkedett de még nem tud semmit, én pedig hasznavehetetlen vagyok. Valószínűleg azt szeretnék ha ez a lány elmondaná nekem, hogy hogyan használhatná fel a gonosz a nyakláncot és akkor én leszek megvesztegetve. Bár nem tudom mivel. Diamondot fogják megölni? De nem is láttak minket még nagyon együtt. Akkor? Nincs mit elvesztenem. Az életem romba dőlt. Hacsak be nem bizonyítom, hogy felnőttem a feladathoz és vissza tudom szerezni a nyakláncot. Még egy kicsit beszélgettünk, jókat nevettünk együtt. Ebben a pillanatban kopogtak.
-Gyere, kijöhetsz!
Dylan volt az. A lányra néztem. Nem szerencsés ötven évesen idekerülni, nemhogy egy évet itt tölteni. Vajon rám is ez vár? Bizonyára nem. Miután nem mondom el hogyan kell használni a nyakláncot valószínűleg megbosszulják és nem kegyesen.
- Még nem is tudom mi a neved - mondtam az angyallánynak.
-Tiara.
Bólintottam, de arra nem volt időm, hogy én is elmondjam az enyémet, ugyanis Dylan megfogta a kezem és kihúzott onnan. Gyorsan még intettem, Tiara pedig boldogan visszaintegetett. Az ajtó bezárult ahogyan a kapu is mögöttünk.
- Jó volt egy kicsit egy angyallal beszélgetni igaz? Rosier ötlete volt.
Én csak bólintottam, aztán együtt indultunk el a lift felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése