Unalmamban nem tudtam semmi se csinálni. Egy könyvespolc volt a sarokban, de azon is csak egy kötet állt, amit természetesen már kiolvastam. Angyalként nem volt kedvem beszélgetni a sötét lényekkel, tehát ez az elfoglaltság ugrott. Még ültem pár percet, de mit volt mit tenni, segítenem kellet Diamondnak, vagyis ő segített nekem, így, mondjuk úgy, hogy megpróbálom helyrehozni amit tönkretettem.
Föltápászkodtam a földről és elindultam az ajtó irányába. Ahogy átléptem a küszöböt, belebotlottam pár démonba, de szó szerint. Az egyik elkapott, végigmért, majd elengedett, így hasra estem. Mérgesen néztem fel rájuk és magamban eldöntöttem, hogy nem velük kezdem a barátkozást.
- Valami nem tetszik? - röhögtek ki mindannyian, majd a vezérük sötét szemével az én tekintetemet kereste.
Fölkeltem a földről, majd mérgemben és megalázottságomban elindultam. Ők nem bírták megállni, hogy ne szóljanak be nekem, még mielőtt eltűntem volna a folyosó végében.
- Ó, mész Rozierhez sírni? Nem nyaliztál még eleget? Most már sajnáltatod is magad? - a gúny érződött a hangján, én meg alig bírtam megállni, hogy ne forduljak vissza és keverjek le neki egy nagy pofont. De nem tetten meg. Lehet hogy a külsőm egy démonnőt tükröz, de én magam angyal maradtam, rettentő kinézetem ellenére is. Az angyali énem pedig nem hagyhatta, hogy holmi idegesség miatt bántsak valakit.
Rájuk se hederítve mentem tovább, de azért bólogatásommal jeleztem nemtetszésem. Ők mintha beleuntak volna a szekálásomba, elmentek, de azért pár "kedves és szép" szóval illettek még engem. Ellengettem a fülem mellett a káromkodásokat, és úgy mentem tovább, mintha nem hallottam volna semmit, de legbelül igenis zavart.
Kicsit idegesen folytattam utamat az ebédlő felé, amit egyben társalgó szobának is használtak. Ilyenkor rengeteg démon gyűlt össze, hogy beszámoljanak a napjukról és, hogy új barátokra találjanak.
- Nocsak, nocsak. Hol van az új barátnőd? - hallottam Lilith gúnyos hangját.
- Ott - mutattam az egyik asztal irányába, amit nem volt nehéz kiszúrni, ugyanis Diamond körül körülbelül tíz démon sertepertélt.
Ahogy láttam hamar beilleszkedett és jól mulatott. Hirtelen hátrafordult és intett nekem, hogy menjek oda. Semmi kedvem nem volt hozzá, de nem nagyon tehettem mást, így mosolyt erőltettem az arcomra, majd "boldogan" bevetettem magam a démonok közé. Ott ültem némán, miközben azt hallgattam, hogy az egyik démonlány először járt a felszínen, és hamar talált is egy prédát, amelyből életenergiát szívott, pontosan azzal a módszerrel, amellyel Lilith is kielégített egy férfit, ahogy ő mondta "örökre". Próbáltam fegyelmezni arcizmaimnak, de azok nem engedelmeskedtek nekem, és így csak egy fintorodott mosolyra tellett. Tudtam hogy unalmas órák várnak rám, - meg hát nem éreztem jól magam ebben a társaságban - így rátértem a lényegre.
- Figyeljetek! Úgy hallottam valaki hasra esett a folyosón - röhögtem fennhangon. A többiek először furcsán néztek rám, bizonyára egy fontos téma közepén tartott a beszélgetés, de aztán velem nevettek.
Gondoltam, ha elkezdek pletykálni, ők se bírják majd megállni, hogy ne mondjanak el ezt-azt. Tervem be is vált.
- Hallottátok? Lilitht leküldték a Halott Lelkek börtönébe, mert felvitte az új lányt egy kis túrára. Megmutatta neki az energia szerzésének fortélyát - mondta az egyik démonlány izgatottan, én pedig nem tudtam mit tegyek, és nagyon szégyelltem magam. Mondjam el hogy az a lány én vagyok? Vívottam magammal egy kicsit mire eldöntöttem: jobb ha nem tudják.
A buli két órán át tartott, elég sok szaftos pletykával, de a nyakláncról még csak egy szó se esett. Fáradságomban majdnem leestem a székről, de kötelességem ébren tartott. Amikor már tényleg nem bírtam tovább, felálltam és elköszöntem a többiektől. Az angyallány is velem tartott, mivel már ő is fáradt volt, meg mellettem kapott szobát. Ketten sétáltunk a hosszú folyosón, de egyikünk se szólalt meg. Végül én törtem meg a csendet.
- Hamar beilleszkedtél. Ügyes - mondtam csodálattal.
Nekem eddig nem sikerült, - bár nem is nagyon volt rá szükségem - ő meg második napját tölti itt és máris híre ment. Gondolkodtam hogy járt e már a pokolban, de elég nagy a valószínűsége, hogy nem. Csak jó színész, ami most pont kapóra jött.
- Köszönöm, igyekszem - mondta talán büszkén.
Ahogy így tartottunk a szobánk felé, feltűnt az öt lány akikkel már találkoztam.
- Na, hello. Rosier úr megvigasztalt? - tette fel ezt a "kedves" kérdést. Aztán Diamond felé fordította fejét - Szia Dragon. Ugye tudod, hogy ő egy bukott angyal? Gyere inkább velünk, az ebédlőbe megyünk. Késő este elhúzzuk az asztalokat és táncolunk holnap reggelig. Na? Nem tartasz velünk?
- Nem, köszi. Onnan jövök. Talán majd holnap - felelte kedvesen, mintha az előbb nem engem sértegettek volna.
Azért jól esett volna ha kiáll mellettem, bár tudtam nem teheti, mert akkor rossz hír is terjedhetett volna róla, - meg amúgy is, egy démon nem áll ki egy angyal mellett - és oda az eddigi munka. Még mielőtt beléptem volna szobám ajtaján, valaki megállított.
- Dina! Rosier úr hív! Siess! És ha lehet ma ne sajnáltasd magad, és ne flörtölj vele - ért oda hozzám Lilith.
Groteszk mosoly ült ki az arcán, mint aki elégedett magával, én pedig mérgesen néztem rá. Mi az, hogy nem flörtöljek vele? Soha nem is tette ilyet!
- Mi? Én nem smuzolok senkivel! - meredtem rá idegesen - És ha tenném is, mért zavarna téged? Tetszik neked?
- Sokaknak bejön, de én nem tartozom közéjük - mondta nyugodtan, majd elindult a szobája felé. Én pont az ellenkező irányba mentem szerencsére.
Menet közben pár démon megbámult, kiröhögött, de nem kerítettem nekik nagy sort. Rosier úr ajtajához érve bekopogtam.
- Gyere! - kiabálta ki. Ahogy átléptem a küszöböt, megcsapott az a jellegzetes illat, amit a szoba árasztott. - Szia. Foglalj helyet - mondta kedvesen miközben egy fotelra mutatott, pont vele szemben. Én persze nem tiltakozhattam, így helyet foglaltam. - A munkád miatt hívtalak és még mielőtt megkérdeznéd, nem, nem mondom meg mi az, csak azt szeretném ha tapasztalatot gyűjtenél, ezért megkértem valakit, hogy vigyen le a Halott Lelkek börtönébe.
Ahogy ezek a szavak elhagyták ajkát lefagytam. Nem tudtam mi van odalenn, de múltkor Lilith arckifejezéséből kiindulva, nem lehet a legjobb hely.
- Tessék? - kérdeztem meglepetten, hátha félrehallottam.
- Az őr kint vár. Sok szerencsét - bocsájtott utamra.
Csak azt tudtam remélni, hogy démonlány nem lesz ott. Meglepett fejjel hagytam el a szobát. Az őr tényleg kint várt.
Fekete haja a szemébe lógott, gyönyörű zöld szeme pedig megnyugtatott, és elfeledtette velem egy rövid pillanatra a küldetésem. Bőre fehér volt, mosolya tökéletes. Ahhoz képest hogy őr volt rendes ruha volt rajta. Fegyvert nem láttam nála, de biztos voltam benne, hogy van neki.
- Szia - köszöntem neki, de mintha nem hallotta volna, csak a folyosó végét nézte. - Szia.
- Oh, bocs. Szia - köszönt nekem, második felszólításra.
Végig nézett rajtam, és mintha tetszett volna neki amit lát. Nem akartam neki mondani hogy nem ilyen voltam ám. Angyalként tejfölszőke hajam, lila szemem és csodálatos fehér szárnyam volt. De ez elmúlt...
- Indulhatunk?
- Ige, igen. Tényleg mi a neved? - kérdeztem érdeklődve, ugyanis a nevét még nem mondta.
- Dylan. Na induljunk! - tapsolt kettőt, majd hozzátette - Ne ijedj meg, nem tudnak bántani.
- Tessék? - kérdeztem értetlenül.
- Mármint a halott lelkek. Nem tudnak bántani - mosolygott rám bátorítóan.
- Rendben - feleltem, de ez a hír kicsit sem nyugtatott meg.
Aztán elindultunk a lift felé.
Rájuk se hederítve mentem tovább, de azért bólogatásommal jeleztem nemtetszésem. Ők mintha beleuntak volna a szekálásomba, elmentek, de azért pár "kedves és szép" szóval illettek még engem. Ellengettem a fülem mellett a káromkodásokat, és úgy mentem tovább, mintha nem hallottam volna semmit, de legbelül igenis zavart.
Kicsit idegesen folytattam utamat az ebédlő felé, amit egyben társalgó szobának is használtak. Ilyenkor rengeteg démon gyűlt össze, hogy beszámoljanak a napjukról és, hogy új barátokra találjanak.
- Nocsak, nocsak. Hol van az új barátnőd? - hallottam Lilith gúnyos hangját.
- Ott - mutattam az egyik asztal irányába, amit nem volt nehéz kiszúrni, ugyanis Diamond körül körülbelül tíz démon sertepertélt.
Ahogy láttam hamar beilleszkedett és jól mulatott. Hirtelen hátrafordult és intett nekem, hogy menjek oda. Semmi kedvem nem volt hozzá, de nem nagyon tehettem mást, így mosolyt erőltettem az arcomra, majd "boldogan" bevetettem magam a démonok közé. Ott ültem némán, miközben azt hallgattam, hogy az egyik démonlány először járt a felszínen, és hamar talált is egy prédát, amelyből életenergiát szívott, pontosan azzal a módszerrel, amellyel Lilith is kielégített egy férfit, ahogy ő mondta "örökre". Próbáltam fegyelmezni arcizmaimnak, de azok nem engedelmeskedtek nekem, és így csak egy fintorodott mosolyra tellett. Tudtam hogy unalmas órák várnak rám, - meg hát nem éreztem jól magam ebben a társaságban - így rátértem a lényegre.
- Figyeljetek! Úgy hallottam valaki hasra esett a folyosón - röhögtem fennhangon. A többiek először furcsán néztek rám, bizonyára egy fontos téma közepén tartott a beszélgetés, de aztán velem nevettek.
Gondoltam, ha elkezdek pletykálni, ők se bírják majd megállni, hogy ne mondjanak el ezt-azt. Tervem be is vált.
- Hallottátok? Lilitht leküldték a Halott Lelkek börtönébe, mert felvitte az új lányt egy kis túrára. Megmutatta neki az energia szerzésének fortélyát - mondta az egyik démonlány izgatottan, én pedig nem tudtam mit tegyek, és nagyon szégyelltem magam. Mondjam el hogy az a lány én vagyok? Vívottam magammal egy kicsit mire eldöntöttem: jobb ha nem tudják.
A buli két órán át tartott, elég sok szaftos pletykával, de a nyakláncról még csak egy szó se esett. Fáradságomban majdnem leestem a székről, de kötelességem ébren tartott. Amikor már tényleg nem bírtam tovább, felálltam és elköszöntem a többiektől. Az angyallány is velem tartott, mivel már ő is fáradt volt, meg mellettem kapott szobát. Ketten sétáltunk a hosszú folyosón, de egyikünk se szólalt meg. Végül én törtem meg a csendet.
- Hamar beilleszkedtél. Ügyes - mondtam csodálattal.
Nekem eddig nem sikerült, - bár nem is nagyon volt rá szükségem - ő meg második napját tölti itt és máris híre ment. Gondolkodtam hogy járt e már a pokolban, de elég nagy a valószínűsége, hogy nem. Csak jó színész, ami most pont kapóra jött.
- Köszönöm, igyekszem - mondta talán büszkén.
Ahogy így tartottunk a szobánk felé, feltűnt az öt lány akikkel már találkoztam.
- Na, hello. Rosier úr megvigasztalt? - tette fel ezt a "kedves" kérdést. Aztán Diamond felé fordította fejét - Szia Dragon. Ugye tudod, hogy ő egy bukott angyal? Gyere inkább velünk, az ebédlőbe megyünk. Késő este elhúzzuk az asztalokat és táncolunk holnap reggelig. Na? Nem tartasz velünk?
- Nem, köszi. Onnan jövök. Talán majd holnap - felelte kedvesen, mintha az előbb nem engem sértegettek volna.
Azért jól esett volna ha kiáll mellettem, bár tudtam nem teheti, mert akkor rossz hír is terjedhetett volna róla, - meg amúgy is, egy démon nem áll ki egy angyal mellett - és oda az eddigi munka. Még mielőtt beléptem volna szobám ajtaján, valaki megállított.
- Dina! Rosier úr hív! Siess! És ha lehet ma ne sajnáltasd magad, és ne flörtölj vele - ért oda hozzám Lilith.
Groteszk mosoly ült ki az arcán, mint aki elégedett magával, én pedig mérgesen néztem rá. Mi az, hogy nem flörtöljek vele? Soha nem is tette ilyet!
- Mi? Én nem smuzolok senkivel! - meredtem rá idegesen - És ha tenném is, mért zavarna téged? Tetszik neked?
- Sokaknak bejön, de én nem tartozom közéjük - mondta nyugodtan, majd elindult a szobája felé. Én pont az ellenkező irányba mentem szerencsére.
Menet közben pár démon megbámult, kiröhögött, de nem kerítettem nekik nagy sort. Rosier úr ajtajához érve bekopogtam.
- Gyere! - kiabálta ki. Ahogy átléptem a küszöböt, megcsapott az a jellegzetes illat, amit a szoba árasztott. - Szia. Foglalj helyet - mondta kedvesen miközben egy fotelra mutatott, pont vele szemben. Én persze nem tiltakozhattam, így helyet foglaltam. - A munkád miatt hívtalak és még mielőtt megkérdeznéd, nem, nem mondom meg mi az, csak azt szeretném ha tapasztalatot gyűjtenél, ezért megkértem valakit, hogy vigyen le a Halott Lelkek börtönébe.
Ahogy ezek a szavak elhagyták ajkát lefagytam. Nem tudtam mi van odalenn, de múltkor Lilith arckifejezéséből kiindulva, nem lehet a legjobb hely.
- Tessék? - kérdeztem meglepetten, hátha félrehallottam.
- Az őr kint vár. Sok szerencsét - bocsájtott utamra.
Csak azt tudtam remélni, hogy démonlány nem lesz ott. Meglepett fejjel hagytam el a szobát. Az őr tényleg kint várt.
Fekete haja a szemébe lógott, gyönyörű zöld szeme pedig megnyugtatott, és elfeledtette velem egy rövid pillanatra a küldetésem. Bőre fehér volt, mosolya tökéletes. Ahhoz képest hogy őr volt rendes ruha volt rajta. Fegyvert nem láttam nála, de biztos voltam benne, hogy van neki.
- Szia - köszöntem neki, de mintha nem hallotta volna, csak a folyosó végét nézte. - Szia.
- Oh, bocs. Szia - köszönt nekem, második felszólításra.
Végig nézett rajtam, és mintha tetszett volna neki amit lát. Nem akartam neki mondani hogy nem ilyen voltam ám. Angyalként tejfölszőke hajam, lila szemem és csodálatos fehér szárnyam volt. De ez elmúlt...
- Indulhatunk?
- Ige, igen. Tényleg mi a neved? - kérdeztem érdeklődve, ugyanis a nevét még nem mondta.
- Dylan. Na induljunk! - tapsolt kettőt, majd hozzátette - Ne ijedj meg, nem tudnak bántani.
- Tessék? - kérdeztem értetlenül.
- Mármint a halott lelkek. Nem tudnak bántani - mosolygott rám bátorítóan.
- Rendben - feleltem, de ez a hír kicsit sem nyugtatott meg.
Aztán elindultunk a lift felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése